Érdekes dologra lettem figyelmes az óvodába, iskolába indulás előtti nyafogás kapcsán. Mert persze, hogy majdnem minden reggel van valami…  Nem jó a reggeli, nem azt akarom felvenni, ne apa vigyen, hanem anya, korábban gyertek értem, és hasonlók☺. Számtalan variáció ugyanarra a témára: inkább veletek tölteném a napomat.

Néha már előre elkezdem ráhangolni magam erre a szokásos kis csatára, „vajon lesz-e műsor ma reggel?” jelszóval. És ebben a hangulatban persze jóval nagyobb a konfliktus esélye. Azt is észrevettem viszont, hogy amikor sikerül kilépni ebből a háborús készültségből, és elengedni a belső feszültséget, akkor sokkal simábban mennek a dolgok.

És hasonlóan ehhez, sok más rendszeres összeütközés esetén is ez lehet a kulcs a békés megoldáshoz!

Ha egy várható konfliktus békés rendezését akarod, akkor először magadat kell békére hangolnod!

Mert időről-időre adódnak olyan helyzetek vagy ügyek, amelyekkel nem vagyunk kibékülve. Felbukkannak az életünkben olyan emberek, akikkel a találkozások valamiért automatikusan harci készültséget váltanak ki. Azokra a találkozókra gondolok, amelyek előtt nem a szó szoros értelmében, de feljebb emeled a pajzsodat és ráteszed a kezed a nem létező kardod markolatára. Csatára hangolt érzelmi állapotban készülsz a találkozóra.

Szülők harcolnak így a hisztis gyerekükkel. Lakótársak a hangoskodó, tapintatlan szomszéddal. Tinédzserek a meg nem értő szülőkkel és fordítva is, szülők a lázadó kamasszal. Beosztottak a túl kritikus főnökkel, vezetők beosztottakkal, munkatársak egymás között. Szakítás előtt álló párok, anyósok a tökéletlen nejekkel és vejekkel, és persze fordítva is. Dolgukra sietők a dugóban araszoló „mazsolákkal”, környezetvédők a felelőtlen környezetszennyezőkkel, stb., még sokáig lehetne sorolni.

Az ilyen harc két fronton zajlik: egyrészt belül vívunk egy csatát saját magunkkal, és ezt követi a külső színtéren megnyilvánuló ütközet. Ami nagyon sokszor nem visz közelebb a megoldáshoz, csak sértődéshez és tovább mélyülő sérelmekhez vezet. A feszült, stresszes állapot leblokkol. Nem úgy jutnak eszünkbe a dolgok, mint amikor nyugodtak és ellazultak vagyunk. És nem tudjuk befogadni a másik álláspontját sem. Az érzések elfojtása, ignorálása sem segít, és az sem ha ráhagyjuk a dolgot a másikra. Mert így a külső hadszíntéren ugyan el lehet kerülni az összeütközést, de az érzés ugyanúgy ott marad, és dolgozik benned. Szóval jogos a kérdés, hogy mit lehet tenni ezekben a helyzetekben? Nézzünk erre néhány tippet!

  1. Vedd észre, amikor harci készültségbe helyezed magad! Az ugyanis teljesen normális, ha valaki ilyen riadókészültségen kapja magát. Feszült, stresszes helyzetben ez egy ösztönös reakció, erről bővebben itt írtunk már. De mivel a harc belülről indul, ezért végső soron az is felelős érte, akinek az elméjében zajlik! Ismerd fel a jeleket, amikor elkezdenél „befeszülni”. Az indulatnak sok fokozata létezik az enyhe méltatlankodástól a felháborodáson keresztül a haragig. A skálán felfelé haladva viszont egyre kisebb az esélye, hogy békés megoldást tudjunk találni az ügy rendezésére. Ezért érdemes megfigyelni, és tudatosítani, hogy hogyan válunk egyre feszültebbé, mi zajlik ilyenkor az elménkben és a testünkben, hogy a jeleket időben felismerve kezünkbe tudjuk venni az irányítást felettük. Könnyebb leírni, mint megvalósítani, de mert ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, figyelmet kell tudnod szentelni belső világodnak. Ennek egyik eszköze a meditáció.
  2. Ha észrevetted, hogy indulatossá váltál, állj meg, és nevezd a nevén a dolgot. „Egyre feszültebbnek/nyugtalanabbnak érzem magam.” Nevezd nevén az érzést! Ez is sokat segít a tudatosításban, és abban, hogy meg tudj állni, mielőtt még a belső feszültség tovább fokozódna. Ez egy nagyon fontos momentum! Azért, mert ha észrevetted, hogy emelkedik a gőz, és meg tudtál állni, akkor ebben a pillanatban ott van annak a lehetősége, hogy átvedd az irányítást az ösztönös reakcióid felett. Állj meg, és ünnepeld meg ezt a pillanatot!
  3. Ne vedd személyesre! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a konfliktus a személyünkről szól, de a legtöbbször ez csak egy téves következtetés. Tedd fel magadnak a kérdést: Érdemes most ebben a helyzetben csatába mennem? Azért akarok harcba menni, mert az önbecsülésemet érzem veszélyben?  Létezhet más, békésebb megoldása is a helyzetnek?
  4. Képviseld az álláspontodat, de erőszakmentesen! Az indulatmentes megközelítés nem jelenti azt, hogy nem kellene kiállnod magadért. Hogy ezt hogyan tudod megtenni, azt a következő bejegyzésben fogom leírni, tarts velem jövő hétfőn is!

Leave a Reply