Van egy célod, és már meg is tetted az első lépéseket. Örülsz a kezdeti sikereknek. Talán kívülről még nem látszik, de Te belül már érzékeled a kedvező első jeleket. A változás elkezdődött, az új gondolatok, meggyőződések, szokások napról-napra egyre erősebbek benned. Eltökéltnek és erősnek érzed magad, és várakozással gondolsz a további lépésekre. Az úton az első pár lépés a legnehezebb, ez most már mögötted van. Legyőzted magad több alkalommal is és most lendületben vagy, örömmel osztod meg családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel a terveidet, eredményeidet.

És ilyenkor nem árt, ha tudatosan felkészülsz rá, hogy lesznek köztük olyanok, akik akaratlanul is szabotálhatják a célod megvalósítását.

Elsőre talán durvának hangzik, tudom. De hányszor hallottál már valami hasonlót?

Jól van, most nyaralunk, nem most kell fogyókúrázni.”

Te folyton sanyargatod magad, de most direkt a kedvencedet főztem, diétázol majd hétfőn!”

Persze leszoktál, én is leszoktam már vagy hatszor, de ma buli van, gyere, koccintsunk és szívjunk el egy szálat!”

Sportolni ma este? Már megint? Nem lesz ez egy kicsit sok? Pihenni is kell, rendeljünk inkább valamit és nézzük a sorozatunkat.”

Annyit fogytál, hogy ez most már nem is áll jól. Még beteg leszel a végén, most már hagyd abba.”

Elkezdtél…jógázni, fotózni, blogot írni, lakberendezést tanulni, stb. De minek? Nem túl késő már ez egy kicsit? Különben is, ebből úgysem fogsz megélni. Jobb lenne inkább valami értelmes dologgal foglalkoznod.”

Minek ugrálni? Azt hiszed, más ember szereti a munkáját?”

És hasonlók, biztosan tudnál még példákat mondani.

Szabotázs. Fehéren feketén. És nem könnyű ellenállni, mert felkészületlenül ér. Pont innen nem számítanál rá. Olyasvalakitől jön, akit szeretsz, vagy akiben megbízol.

Épp most büszkélkedtél el az eredményeiddel, és támogatás helyett vissza akarnak rángatni oda, ahonnan elindultál.

Miről szól ez az egész?

Az egyszerűség kedvéért két típusba lehet sorolni az ilyen visszajelzéseket.

1. Nagy valószínűséggel, egyszerűen csak arról van szó, hogy a szabotázst elkövető a megszokott módon szeretne veled figyelmes lenni, és még nem igazodott az új felálláshoz. Jusson eszedbe, hogy a változás benned már szárba szökkent, neki pedig még nem feltétlenül volt lehetősége ehhez igazodni. Jót akar a maga módján, meg szeretne óvni az esetleges csalódástól.

2. Az is lehet, hogy tudattalanul saját tehetetlenségével nem akar szembesülni az illető. Neki is szüksége lenne kitartásra és erőre, arra a lendületre, amit most nagyon közvetett módon, az általad tartott tükrön keresztül lát. De valamilyen szerencsétlen okból sokkal egyszerűbbnek tűnik visszahúzni másokat a kényelmi zónába, mintsem hogy motivációt merítsünk a jó példából.
Bármi is legyen az ok, nem fontos igazán. A szabotőr típusú visszajelzés nagyon jó szolgálatot tehet, ha tudatosan kezeled!

Mert persze, hogy igaza van. Lesznek nehézségek. A változás gyakran fájdalmas folyamat, és sok csábító érvet lehetne találni, hogy miért maradj inkább a megszokott réginél. Ezekre hívják fel a figyelmedet az ilyen visszajelzésekkel. Érdemes odafigyelni, és felhasználni ezeket a pillanatokat is arra, hogy még jobban megerősítsd magad.

Ha nem lenne fontos a cél, vagy ha már megvalósítottad volna, akkor nem lenne miről beszélni. Ha diétázol, akkor gyakran éhesnek kell érezned magad. Innen tudod, hogy jó úton jársz. Ha új szakmába vágsz, akkor az elején küzdened kell az ügyfelekért, és lesznek pillantok amikor majd reménytelennek tűnik. Ha le akarsz szokni a dohányzásról, akkor eleinte fájdalmasan hiányozni fog a nikotin, a megszokott mozdulatok, a csevegés a barátokkal vagy az a magányos öt perc a teraszon.

A siker váltópénze az ilyen pillanatokban befektetett elszánt energia.

Készülj tehát a szabotőrökre tudatosan. Mosolyogj könnyedén, amikor ilyennel találkozol, gondolatban köszönd meg, legyél hálás a visszajelzésért. Használd a pillanatot arra, hogy megacélozd az akaratodat, és ne hagyd magad kizökkenteni.

Leave a Reply